Nemzeti Összetartozás Napja - trianoni békediktátum 100. évfordulója

 

Kép: Horneczkiné Szabó Klára

Június 4-e a Nemzeti Összetartozás Napja, a trianoni békediktátum megkötésének az emléknapja. 100 éve íratták alá a Nagy  Trianon kastélyban a békediktátumnak nevezett szerződést Magyarországgal az I. világháború győztes nagyhatalmai. A magyar kormány 2010-ben ezt a gyásznapot a Nemzeti Összetartozás Napjává tette. Azóta minden évben megemlékezünk iskolánkban ezen évfordulóról, idén az iskolai honlapon megjelentetve és osztályfőnöki órák keretén belül tudjuk ezt megtenni.

 

Az emlékműsor elemei:

1. Gál Szabolcs 12.a osztályos tanuló írása :  Száz évvel Trianon után

2. Dr. Hanisné Petró Valéria Nem Középiskolás Fokon című irodalmi műsor része: : Trianon 1920. június 4.

3. Klebelsberg Kuno rádióbeszéde az ifjúsághoz 1928, részlet : Rádióbeszéd

4. Juhász Gyula Trianon című verse Csurka László előadásában

 

Juhász Gyula: Trianon

 Nem kell beszélni róla sohasem,

De mindig, mindig gondoljunk reá.

 

Mert nem lehet feledni, nem, soha,

Amíg magyar lesz és emlékezet,

Jog és igazság, becsület, remény,

Hogy volt nekünk egy országunk e földön,

Melyet magyar erő szerzett vitézül,

S magyar szív és ész tartott meg bizony.

Egy ezer évnek vére, könnye és

Verejtékes munkája adta meg

Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

 

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,

Hol királyokat koronáztak egykor,

S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,

Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt legszebb koszorúja

Európának, a Kárpátok éke,

És mienk volt a legszebb kék szalag,

Az Adriának gyöngyös pártadísze!

És nem lehet feledni, nem, soha,

Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol

Ferenczy festett, mestereknek álma

Napfényes műveken föltündökölt,

S egész világra árasztott derűt.

És nem lehet feledni, nem soha,

Hogy Váradon egy Ady énekelt,

És holnapot hirdettek magyarok.

És nem lehet feledni, nem, soha

A bölcsőket és sírokat nekünk,

Magyar bölcsőket, magyar sírokat,

Dicsőség és gyász örök fészkeit.

Mert ki feledné, hogy Verecke útján

Jött e hazába a honfoglaló nép,

És ki feledné, hogy erdélyi síkon

Tűnt a dicsőség nem múló egébe

Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!

Ő egymaga a diadalmas élet,

Út és igazság csillaga nekünk,

Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,

Balsorsban és kétségben, ó, magyar,

A pokol kapuin is győzni fogsz,

S a földön föltalálod már a mennyet!

S tudnád feledni a szelíd Szalontát, hol

Arany Jánost ringatá a dajka

Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,

Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,

Bírnád feledni Kassa szent halottját

S lehet feledni az aradi őskert

Tizenhárom magasztos álmodóját,

Kik mind, mind várnak egy föltámadásra

Trianon gyászos napján, magyarok,

Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,

Rossz csillagok alatt virrasztva járók,

Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan

S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött

Ma fogjatok kezet, s esküdjetek

Némán, csupán a szív veréseivel

S a jövendő hitével egy nagy esküt,

Mely az örök életre kötelez,

A munkát és a küzdést hirdeti,

És elvisz a boldog föltámadásra.

 

Nem kell beszélni róla sohasem

De mindig, mindig gondoljunk reá!